Gyűlölöm a telihold utáni napokat. Sokkal inkább lennék mindvégig farkas, minthogy visszaváltozzak emberré, aztán meg úgy nézzek ki, mint a mosott szar. Minden porcikám fáj, járni is alig bírok. Még annyi erőm sincsen, hogy átöltözzek, inkább befekszek így az ágyban, nem érdekel.  Ennyi bolondot egy napra! A sok taknyos kölyköt dajkálni, ellátni a sebesülteket, megleckéztetni azokat, akik megkérdőjelezik a döntésemet. Koszos, nyomorult csürhe mind. Annyi tartás nincs bennük, hogy nyüszítés nélkül visszaváltozzanak. Szánalmas... Még magukra is veszélyesek, nemhogy a fajtársaikra. Naphosszat babusgatni őket. Ne támadj dühből! Gondolkozz, mielőtt cselekszel! Ha nem lennének még hozzám hasonló kaliberű farkasok, beleőrülnék. 

 

Persze, amint helyrerázom a dolgokat, ismét jön egy bukkanó; szinte mindig így van. Ez a vén, minisztériumi ribanc is egyre többet képzel magáról. Mióta államtitkár, megállás nélkül korlátoz mindenben. Eddig félvállról vettem a rendeleteket, sosem tartoztam a Minisztériumnak semmivel se. Mit tettek ők a fajtám ért? Semmit, sőt csak keresztbetesznek és hátráltatnak mindenben. Ha nem lenne az a sok agyatlan barom a felsőbb székekben, akkor talán kevesebb lenne a gyerek vérfarkas. Itt akaratlanul is gonosz vigyor szökik az arcomra. Apropó, azért én sem vagyok teljesen hülye. Nem varrok a magam nyakába tucatnyi újoncot, ha annak nincs rendes oka. Az ok pedig az apjuk, vagy anyjuk, akik egyetlen mozzanattal is ártanak nekünk. Majd megtanulják a leckét, ha a rendelet az ő fattyaikra is érvénybe lép. Minek is ölném meg a kis suhancokat, ha van, amivel jobban árthatok nekik?! Az pedig az, hogy lerombolom a gazdag, ígéretes jövőjüket.  Nincs többé Roxfort, nincs több kviddics meccs, nincs több Abszol út, de még családi program vagy barát/barátnő sem, ahogy tisztességes állás sem. Csak a falka, a teliholdak, a fájdalom és a számkivetettség. Édes élet lesz az elkényeztetett kis vakarcsoknak. Én pedig ott leszek, és a képükbe röhögök mindegyiknek. 

 

Mondjuk korai öröm a káröröm. Foglalkozzunk inkább a kis vendégünkkel. Hm… Minden elismerésem az anyjáéké, egyáltalán nem rossz példány. Sőt még talán meg is környékezném, ha farkas lenne. Tetszik, hogy ilyen kis vad, legalább élvezetesebb lesz betörni a kicsikét. Amikor közölték, hogy társat kapok és, hogy az egy nő lesz…Nem voltam nagyon elragadtatva… Mondhatjuk eléggé rosszul fogadtam a hírt…Csak egy fal bánta a dolgot, egy szép kis lyukkal a mintázatán. Azt persze nem mondták, hogy milyen idős vagy mennyire tapasztalt, szóval én egyből a legrosszabbra gondoltam. Egy kis tinédzser csajszi, aki rossz fát tett a tűzre vagy így szeretne bevágódni másoknál. Úgy terveztem, hogy lezárom a pincébe, aztán majd magam intézem el a dolgokat. Ez még a jobbik eset. Nem lett volna kedvem egy kis csaj nyavalygását hallgatni, ha épp letörik a körme vagy hasonló… Az utóbbi a rosszabbik eset lett volna, mert akkor helyben feltépem a torkát. 

 

De ott tartottam, hogy igencsak bosszús voltam; megindultam az ajtó felé, bár már a korábbiakban számítottam erre, azért kíváncsi voltam a társamra, persze csak, hogy biztos legyek abban, melyik opciót válasszam. Gondolkodás nélkül dugjam be a pincébe, vagy várjam meg, ameddig egy apró panasz elhagyja a száját és akkor helyben kibelezhetem. Legalább a másodikban kedvemet leltem volna. Maximum azt mondtam volna a vénasszonynak, hogy baleset volt; egy-két könnyű bűbáj és már senki se kérdőjelezte volna meg a szavam, én pedig összeraktam volna a hasznosat a jóval. Jó gondolatok voltak, emlékszem az iroda felé menet, agyaltam ki mindezt. Már gúnyos vigyorral az arcomon nyúltam a kilincsért, mire fuldoklás hangját hallottam. Egy perce azért még átfutott a gondolat az agyamon, hogy a kis csaj valami rosszat mondhatott és most a szadista banya ad neki. 

 

Akaratlanul is még jobban elvigyorodtam, de ez sem tartott soká. Benyitottam és mit látnak szemeim? Lám csak, lám. Az államtitkár a falnak szorítva fuldoklik az én leendő társam kezétől. Eléggé meglepett a dolog, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett. Elnéztem volna még egy darabig, viszont jobbnak láttam közbelépni, mert akármennyire is szép látvány tárult elém, nem hagyhattam, hogy a nő megfulladjon. Hm… Ahogy magamhoz húztam azokat a vékonyka karokat. Ha nem látom a történteket a saját szemeimmel el sem hittem volna, hogy egy ilyen törékeny kis nőcske így a falhoz csapja ezt a hájas szajhát. Ha nem lenne emberfeletti erőm, még azt mondanám, hogy nehéz volt visszafogni a kicsikét. Dacos, de még mennyire, hogy az! Ez tetszik. Nem volt időm teljesen megcsodálni a drágát így hát magam felé fordítottam. Juj… Azokból a szép zöld szemekből csak úgy áradt a düh. Hah… Még a végén megkedvelem ezt az elszántságot. Kellemeset csalódtam. A hisztis kis csaj helyett, egy vad hölgyeménnyel van épp dolgom. Azt hiszem, ez volt az a pont, ahol beiktattam egy harmadik lehetőséget. Nem mondhatnám, hogy egyenrangúként kezelem a nőt, de tisztelem, ami nálam nagy szó. Nincs megvetés a tekintetében, nem undorodik tőlem. Ez meglep, ahogy az is, hogy nem fél… Eddig még le is vagyok nyűgözve de, majd meglátjuk, hogy élesben mire képes.  Ha ott nem bizonyít bármilyen csinoska is a pincében fog kikötni. 

 

Annyi minden van most a fejembe, még az alvás sem megy. Ez a mai visszaváltozás nem volt piskóta; sok a sebesült és sokan tűntek el. Ha holnapig nem érkeznek vissza, akkor keresést kell indítanunk. Valamit még kezdeni is kell ma az újoncokkal. Legalább is, ha minden jól ment, akkor ma érkezik egy-két újdonsült farkas, de az is lehet, hogy csak majd egy hét múlva. Attól függ, hogy a család, hogyan fogadja. Mindig vannak olyanok, akiknek már nincs hova menniük, és akkor jön képbe a falka. A többieket magam keresem fel egy baráti beszélgetésre. „Vagy a falka vagy boldogulj, ahogy szeretnél.” Ez többnyire mindig beválik. Még néhány percig fekszem az ágyon és a plafont nézem, hátha még sikerül egy kicsit szunyókálni…Hátha… Halk léptek zaja csapja meg a füleimet és két bátortalan kopogás. Az ajtó nyöszörögve kinyílik és a manó áll velem szembe.

 

- G-gazdám! Scrabior Úr van itt – hadarta félénken a manó, mire én bosszúsan felhorkantam. Mi a franc van már megint?! Egy percig se lehet nyugtom?!

- Hívd be és hagyj magunkra! – vágtam rá rutinszerűen, majd megvártam ameddig a nyurga, hosszú hajú, nyúzott képű farkas belép a szobámba. Feltápászkodtam, és az ablakhoz léptem.

- Fogd rövidre! – vakkantottam a vállam fölött átnézve, amikor az ajtó bezárult és csak ketten maradtunk.

- Greyback! A minisztérium újabb fejdíjakat tűzött ki. 40 000 galleon annak, aki elfogja a Potter kölyköt. 20 000 galleon, aki a rendtagból vagy a Potter gyerek baráti köréből gyűjt be valakit. 10 000 galleon hasznos információk fejében. – Scrabior sose volt az a félénk típus, de az én jelenlétemben mindig is nagyon feszült volt. Nem és értem miért…

- Még valami? – kérdeztem vissza, miután biccentettem.

- A minisztéruimi rendeletet betartjuk? – Óvatosan rákérdezett a mai napi gyengémre, mire én szembefordultam vele és az arcomon húzódó gúnyos vigyor, remélhetőleg megadja a kérdésére a választ.

- Újak vannak? – kérdeztem felemelt fejjel.

- Kettő, egyenlőre. Stew és Jorah már kezelésbe vették őket. – Stew és Jorah a falka két legjobb kiképzője. Megtanítják az újoncokat a harcra, és a helyes átváltozásra. Ők talán még valamire valók ebben a kócerájban. 

- A nővel mi van? – kérdezte kicsit gúnyosan, vicsorítva, de a reakcióm láttán egyből megfagyott a mosoly az arcán.

- Mit érdekel az téged?! Nem a te dolgot, inkább tedd hasznossá magad és vonszold vissza a segged a többiekhez! – csattantam fel elég mérgesen. Ha bele gondolok mennyi gond lesz még vele, erre még ez a szarzsák is kotnyeleskedik… Ch…Végignézem, ahogy remegve bólint és elhagyja a szobámat. Legalább meg van a kellő tisztelet.

 

 

Aludni már esélytelen dolog, inkább lenézek a konyhába, hátha van itthon egy kis Lángnyelv whiskey. Az legalább kicsit rásegít a pihenésre. Beérve a helységre nyugtázom, hogy a manó már rendet tett a korábbi tombolásom után; helyes. Leülök az asztalhoz és begyűjtő bűbájjal könnyedén magamhoz hívom a whiskey-s üveget. Nagyot kortyolok belőle, bár ahhoz, hogy fejbe kólintson „kicsit” többre lenne szükségem, mint egy liter… Leveszem a nyúzott kabátomat és a szék karfájára terítem. Még meg is lepődök amikor, az egyik zsebében találok egy szivart. Azt hittem már az összes elfogyott. Gyorsan rágyújtok, ameddig még ilyen jó állapotban vagyok. Imádok dohányozni, az egyik szenvedélyem. Bajom nem lehet tőle, szóval miért ne?

 

- Manó! – kiáltottam morcosan. Egy halk kis pukkanást hallottam az ajtó felől és már előttem is termett az apró teremtmény. Lábai remegtek, karjai a hasa előtt szorosan összefonódtak és sebesen ropogtatta a hosszú, csontos ujjait. Ki nem állhatom, ha valaki ropogtatja a csontjait!

- Sz-szólított U-uram! – hebegte halkan.

- Először is: ne ropogtasd azokat a vézna mancsaidat, mert esküszöm, hogy magam töröm ketté az összes csontodat! – vakkantottam morogva, mire a manó sebesen leengedte maga mellé a karjait és vigyázva kiegyenesedett, a fejét viszont még mindig lehajtotta.

- Másodszor: rám figyelj, ha hozzád beszélek! – Nagyra nőtt fejét felém fordított és vizenyős szemei félénken vizslattak rám.

- Végre. Na, szóval mennyi az idő? – kérdeztem, lassan kifújva a levegőt.

- Fél három múlt pár perccel – Egy lágy hang csapta meg a fülemet, majd megláttam az ajtóban a törékeny női testet.  Egy fekete felső volt rajta és egy bokáig érő, mélykék selyemszoknya. A szoknya szűk nyaka kiemelte a vékony derekat és a formás, széles csípőt, de sajnos többet nem mutatott. Látom nem hagyományos darab, mert oldalt volt egy gomb, ami egyben tartotta az egész „szerkezetet”. Fene ebbe a sok ruhába! A nőstény kecsesen lehajolt a manóhoz és végigsimított a ráncos, barna arcán, közben valami italt kért tőle, nem tudom pontosan mit, de a manó eltűnt. Fogalmazzunk úgy, hogy éppen másra koncentráltam. Ezt a mutatványt szinte megbabonázva néztem végig, főleg azt a részt, ahol lehajolt és a vékony selyemszoknya a fenekére feszült. Arra a feszes kerek hátsóra…

 NEM! Megfogadtam, hogy csakis a fajtabeli nőket nézem meg, ez csak egy csinos kis nőcske, csupán ennyi, nem több. Nem farkas, hogy méregessem. Hm, morgok egyet és egy jó nagyot szívok a még égő szivaromból.

- Kegyed csak nem kérlelés nélkül merészkedett le? – kérdeztem maró gúnnyal.

-  Ami azt illeti de. Netán’ baj? – szólt mézes mázos hangon, mire egy pukkanás kíséretében egy bögre kávét nyújtott a manó a nő kezébe. A konyhapultnak dőlve lassan kortyolta.

Már éppen válaszra nyitottam a szám, mire egy bagoly szállt be az ablakon keresztül és landolt az asztalon. Csőrében egy rózsaszín levéllel. A vén ku… Kikapom a levelet az állat szájából, még mielőtt hangosan gondolkoznék, gyorsan kibontom, és a szememmel átfutom a sorokat. Hm, mosolyodok el sokat sejtően. Egy kis kaland pont jól jön. Legalább eljátszadozhatok kicsit, és még a nőstényt is tesztelhetem.

- Csak nem az imádott államtitkár asszony? – kérdezte pökhendien.

- Kapd össze magad Kislány, itt az első megbízatás – szóltam gonoszul vigyorogva, majd felpattantam az asztaltól és egy gyors mozdulattal felkaptam a kabátomat. A szivar még mindig nem égett el, beleszívtam majd kifújtam a tömény füstöt, közben kérdőn a nőre pillantottam. Felhúzta az egyik szemöldökét, mintha incselkedni akarna, majd lassan legurította a bögre tartalmát és elindult fel. Nők, mennyi baj van velük!

- Remélem nem most akarod bepúderezni az orrodat! – kiáltottam utána.

- A tiédet, az enyém már be van – szólt vissza a vékony hang. Ez most gúnyolódik velem?! Hah, akaratlanul is elmosolyodok. Vagy nagyon nincs tisztában vele, hogy kivel van dolga vagy én vagyok teljesen megzakkanva, hogy még nem pofoztam fel. Bátor, meg kell hagyni, de kíváncsi vagyok akkor is bátor lesz-e ha majd egyszer elgurul a gyógyszerem.

 

Két perc telt el körül belül és halk kopogást hallok a nappali felől. Egy pillanatra sem áll meg, egyenesen felém közeledik, magabiztos léptekkel tör előre egészen az ajtóig. Egy fekete, térdig érő velúrcsizmát visel, alatta feszülős bőrnadrággal és egy rövid, de elegáns szabású bőrkabáttal. Ejha. Nem semmi alakja van a csajnak annyi szent. Elég látványosan végigmérhettem, mert az arcán ott van azaz önelégült mosoly.

 

- Indulhatunk? – kérdezi lágyan, miközben megáll előttem, összekulcsolt karral. Még egy utolsót beleszívok  a szivaromba, és eldobom azt. Közelebb lépek, átfogom a derekát és- egy finomnak nem mondható mozdulattal- magamhoz rántom. Közben végig a szemébe nézek. Az a zöld szempár teljesen megbabonáz… A szívem kezd kicsit hevesen verni. Az arcába fújom, a tüdőmbe marad füstöt, majd a levélbe leírt úti célra gondolok. Amilyen erősen tartom, a puha haja súrolja az arcomat. Milyen selymes és puha, és milyen kellemes rózsaillata van! Önkontrol, önkontrol. Nincs is annál jobb, mint egy ilyen tiszta teremtést megkóstolni. Akár csak egy gyerek, olyan ártatlan. De vissza kell fognom magam! Pillanatok alatt megérkezünk egy kétszintes családi házhoz. Lazítok a szorításon.

 

- Remélem kiélvezted a helyzetet – szólt csendesen, gyilkos pillantást vetve rám.

- Nocsak, ha szemmel verni lehetne…

- Akkor nem vigyorognál ennyire…

- De te sem, Kicsi lány – feleltem, majd elengedtem a derekát, mire egy lépést hátrált.

- Ki kell hallgatni egy tagot. Jason Monogan a neve. Valamit sumákol a vénasszony elől.

- És mi lenne az a valami? – kérdezte gyanakvóan, amire én csak még jobban elmosolyodtam.

- A Minisztérium kihallgatja a sárvérű boszorkákat és mágusokat. Pálcavesztésre ítéltetnek – Jól artikulálva, félig nevetve kezdem el magyarázni a dolgot a nősténynek, közben egy lassú kört írok le körülötte, hátratett kézzel. Élvezem az értetlen pillantását.

- És tudod az a mi emberünk, ez a Mr. Monogan, egy igen csúnya dolgot követett el…Elvitt egy aktát a vénasszony szobájából, hogy saját maga tanulmányozza azt. És azaz akta nekünk nagyon fontos…Tele van mugli tárgyalásokkal – közlöm vele, majd egy pillanatra megtorpanok.

- A szerencsétlen be akarja bizonyítani a miniszternek, hogy az államtitkárasszony „kicsit” rasszista. A pech, hogy a miniszter persze mindenről tud, amit a vénasszony csinál, és a legtöbb intézkedésre ő maga ad felhatalmazást. Ezt viszont a mi kis flótásunk nem tudja, és az aktában olyan dolgokat is láthatott, amiket nagyon-nagyon nem szabadott volna…Mi következik ebből? – kérdeztem mézes-mázos hangon.

- Az, hogy el kell tenni láb alól? – kérdezett vissza szemöldök ráncolva.

- Majdnem, a lényeg, hogy előbb az akta aztán a játék, ja és lehetőleg maradjon életben – feleltem gonoszul vigyorogva, majd egyik kezemet a derekára tettem, másikkal pedig a bejárati ajtó irányába mutattam. Óvatosan megbököm, ezzel ösztökélve, hogy induljon.

- Ja, és még valami. Nem ajánlom az átkokat vallatásra…Pálca nélkül sokkal izgalmasabb…

- Hölgyeké az elsőbbség – pillantok rá kérdőn, hogy indul-e vagy esetleg nekem kell betessékelnem…De szó nélkül elindul előre, ugyanolyan céltudatosan, mint ahogyan azt szokta. Az ajtó előtt mindketten, szinte egyszerre előrántjuk a pálcánkat majd halkan elfordítva a kilincset belépünk a házba.  

 

Mindenhol sötét van, én szinte rögtön bemérem, hogy egy ember van a házba rajtunk kívül. Egy nyugodt, ritmusos szív dobogása zavarja meg érzékeny füleimet. Mi most az előszobában vagyunk, az egyik helységből lángok fénye szűrődik be az előttünk levő folyosóra. Meg is van az elveszett bárányka… A fejemmel intek, hogy merre induljunk, majd előre megyek. Egy elég nagy szobába érek, bizonyára ez a nappali. A kandallóval szemben áll egy nem túl magas, őszülő, kövér alak.

 

- Kipp-kopp – szólok vigyorogva, érzem, ahogy az agyaraim az alsó ajkamnak préselődnek.

- Már vártam magukat –szólt sóhajtva -, de nem áll szándékomban bármilyen információval szolgálni…

- Ez igen nagy probléma Mr. Monogan – szólt mellőlem Maryse, nyugodt erőteljes hangon, mire a férfi felénk fordult. Mondanom sem kell én elértem a kívánt hatást, az arcára rémület ült ki. Szemei elkerekedve vizslattak engem, én pedig csak folytattam az önelégült vigyorgásomat és elindultam felé, nagy léptekkel. Megragadtam a zakójánál fogva, és egy közeli karosszékbe dobtam. A férfi remegve, levegő után kapkodott. Hm, máris élvezem a játékot, de mi lehet még ebből

 

- Nem mondok semmit! – sziszegte felénk.

- Figyeljen Mr. Monogan…Nem azért vagyunk itt, hogy az időnket pazaroljuk. Árulja el szépen, hogy hol van az akta és fejezzük ezt be, rendben? – Maryse bíztatóan meredt a tagra, bár nem hiszem, hogy bármit is elérhet nála pusztán figyelmeztetéssel. Mondjuk, nem nézem ki belőle, hogy elkezdené itt kínozni a pasast, bár ha bedühödik akkor…

-NEM! – kiáltotta.

- Nos, Mr. Monogan, ez még a jobbik eset, hogy ilyen türelmesen figyelmeztetem önt. És roppant szórakoztató a gyerekes viselkedése is, de azt hiszem nincs tisztában a helyzettel. Tudja, ha nekem elfogy a türelmem az önmagában egy rossz eset, mert akkor én csendbe maradok, és a társam fog kérdezősködni – felelte a nő a fejével felém bökve, én persze széles vicsorral az arcomon fogadtam az ijedt tekintetet – és tudja, ha neki is elfogy a türelme, megint én jövök, akkor én egy kicsit morcos leszek, ami még rosszabb eset, leszámítva, ha szeretné még egyben tudni magát a találkozónk végén – szólt csípősen, amin én jót derültem.

- Higgye el, nem szeretné, ha dühbe jönne – feleltem kuncogva, amire kaptam még egy gyilkos pillantást. Ma már kettő, egész jól haladok.

- És te sem szeretnéd azt – szólt közbe a nő, végig a szemembe nézve. Jaj, most meg kellene ijednem?! Nem megy, inkább visszafogom a kuncogást és a pálcámmal két széket varázsolok ide.  Egy másik intéssel a pasas kezét a karfához rögzítem, pár erős kötéllel, csak a biztonság kedvéért, bár nem jutna messzire, ha menekülőre fogná a dolgot…

 

- Szóval, hol is van, azaz akta? – kérdezte Maryse, én pedig kényelmesen hátradőltem és kíváncsian figyeltem a történteket. 

- Nem tudom! – felelte higgadtan.

- Na, ne mondja –horkant fel a nő. –Hol van az akta?

- Nem tudom!

- Hol van?! – Ajaj, a drága tündi-bündi hangszíne kezd egyre vészjóslóbb lenni…

- Nem tudom!

- Szerintem jobb, ha megmondja – szóltam közbe jól szórakozva-, mert a végén még…

Egy nagy ütés hangját hallottam, majd a pasasunk két fogat és néhány korty vért köpött ki. Maryse ökle szintén vérben van… Mélyet szívok a sós illatból, nyál csorgatva meredek a sérült bal kézre. Minden porcikám meg kívánja ízlelni azt a vöröslő kéjt, azokon a fehér ujjakon! Maryse megkapja a fickó gallérját majd a szék támlájához veri a fejét. Egyik kezével szorosan tartja a ruhadarabot, másik kezét a torka köré fonja, mire a fickó arca lilulni kezd, persze csak szépen lassan.

 

- Na tehát, hol is van az akta? – kérdezte látszólag nyugodtan, de annyira azért már kiismertem, hogy tudjam, lángol a dühtől. Felállok a székből és óvatosan a vállára helyezem a kezem, kérdőn felém fordul, én pedig a szemébe nézek komolyan.

- Innentől átveszem - feleltem, majd óvatosan lehámoztam a kezeit a pasasról, és nagy termetemmel finoman arrébb tessékeltem.

- No, tehát – kezdtem lassan és biztosan, elindulva a karosszék körül. A háttámlánál megállva, lassan lenyúlok és a körmeimet az arcába vájva a nő felé fordítom a fickó kobakját. Én magam ráhajolok a támlára, fejemet a pasas feje mellé eresztem, és halkan a fülébe suttogok.

 

- Nem gondolod, hogy egy ilyen finom kéz, mint az övé –fejemmel a nő felé bökök –, túl becses ahhoz, hogy megüsse azt a nyomorult képedet? – Kérdem fölényesen, miközben körmeim hegyével lassan végigszántok az arcán, vékony vércsíkot hagyva rajta.

- Bizonyára nem egy-két farkat szorongatott már az a becses kéz!– sziszegte vigyorogva, de mire válaszolhattam volna Maryse-nál elpattant a húr. Jobb lábával egyenesen a fickó férfiasságára taposott, majd azon támaszkodva hajolt oda a tag arcához. A pasas keserves ordításba kezdett, még a könnye is kicsordult, amit meg tudok érteni. Az még csak a hab volt a tortán, hogy a nő kicsit meg is mozgatta a kecses kis lábát csak, hogy éreztesse a bosszút.

- Hát nem is annyit, mint amennyi a te szádban járhatott – felelte halkan, gonoszul mosolyogva. Nem láttam még ennyire vadnak, mindenesetre tetszik. Nagyon tetszik.

- És most elmondod szépen, hogy hol van az akta vagy kénytelen leszek eltiporni a büszkeséged – mondta nyugodt hangnemben, fejét kicsit oldalra döntve várta a választ. A fickónak nem nagyon akaródzott kinyögni végre a helyet, így a nő lába még jobban rá nehézkedett a farkára. Még nagyobb ordítás és zihálás következett. Ó, egyre jobban tetszik ez a játék, bár most én csak megfigyelő vagyok. 

 

- Szerintem jobb, ha válaszolsz, persze csak ha még használni szeretnéd a…- És még erősebben rátaposott.

- Ugyan kérlek a kulcslyukon kívül máshova úgy se jó, szerintem vágjuk le. Mit gondolsz? – szólt Maryse, amin én jót derültem. Tényleg tetszik ez a vad, beszólogatós stílusa.

- R-renden, rendben! William Shakespeare – Hamlet, 2. oldal. - Bökött a fejével a helységben levő könyvespolc felé. Hm, kérdőn pillantottam a nőre, majd egy biccentés kíséretében levette a lábát az összepréselt férfitagról, és elindult a könyvespolc felé. Néhány perc múlva egy lezsugorított kis sárga cetlit tartott a kezében, amit gondosan a zsebébe rejtett.

- Nos, köszönöm az együttműködést! – felelte Maryse színpadiasan. Majd megindult az ajtó felé.

- V-várjon! Ugye nem akar egyedül hagyni…? – kiáltott a nő utána a pasas, mire Maryse illedelmesen visszamosolygott.

- Ugyan kedves, hiszen nem lesz egyedül - szólt gonoszul mosolyogva, majd felém pillantott.

- Aztán ne várass meg! – felelte majd elhagyta a szobát.

 

Visszafordultam a kis játszótársamhoz, hogy nyugtázzam most már nincs, aki visszafogjon. Habár, nem mintha eddig lett volna, de azért vagyok annyira jól nevelt, hogy nem egy hölgy jelenlétében fogom kiélni a véres hajlamaimat. Már eleget játszadoztam, most muszáj, hogy kóstoljak valamit, mert még a végén tényleg leteperem a kis vérző kacsós nőcskét. Bár életben kell hagyni, szóval nem lesz teljesen fair a játék…Na nem baj, akkor csak finoman, visszafogottan! Fő a diszkréció… Két kezemet a vállára helyezem, körmeimet lassan hegyesre növesztem, és mélyen a húsába vájom. Keserves nyögés hallatszik, de ennyivel azért nem elégszek meg… Karmaim oly’ mélyen benne vannak, hogy tisztán érzem a kulcscsontját. Jobb kezem ujjait kínzó lassúsággal a szilárd csont köré fonom. Ínat, eret nem kímélve markolom meg a nem túl nagy kulcscsontot, majd egy apró mozdulattal összeroppantom azt. A fájdalmas üvöltés persze most sem marad el. Ó, micsoda zene füleimnek! Kirántom a vállából a mancsaimat és a vért lassan, élvezettel nyalom le az éles karmaimról. Tovább haladok… Vele szembe érve, vérző karral, égő tekintettel mered rám. A szájából még mindig szivárog a vér, ajkai megduzzadtak, körülöttük ellilult a bőr. Látom kicsi a bors, de erős… Homlokáról kövér verejtékcseppek csordogálnak le, reszket.

 

Hüvelyujjammal végigsimítok a felsőajka mentén; felszedem a megalvadt vért. Lassan az orromhoz emelem, és mélyet szippantok. Hm, ez nem az ő vére... Finoman kidugom a nyelvemet és lenyalom az ujjamról a megalvadt vérfoltot. Ez egyszerűen leírhatatlan! Behunyt szemmel ízlelem a nyelvem hegyén maradt, apró pacát. Szívem egyre hevesebben kalapál.  Ilyennel még sosem volt dolgom. Olyan, mint a drog vagy, mint a cigaretta: többet akarok belőle most! Bár, ahogy jött úgy ment, egyre halványabban érzem a bódító ízt.

 

Kell néhány perc, mire teljesen magamhoz térek. Ilyen lenne a Kislány vére? Csodálkozva megrázom a fejem, majd egy pálcasuhintással rendbe rakom magam. Megpróbálok nem az imént kóstoltakra gondolni, tényleg nem szeretném magam elveszíteni. Megindulok a nő után. Kint meg is pillantom, ahogy az aktát lapozgatja immáron felnagyítva.

 

- Kész vagy? – kérdeztem, mire összecsapta a mappát és lekicsinyítve a zsebébe mélyesztette. 

- De még mennyire – felelte, majd én ismét átfontam a karcsú derekát és magamhoz rántottam. Élveztem a helyzetet, ahogy a teste az enyémnek nyomódik, ahogy érzem a szívverését, a vér lüktetését az ereiben, a domborulatait, ahogy hozzám préselődik, ahogy hallom a nyugodt légzését. Talán ezért is hoppanáltam kérdezés nélkül, mert a célt már ő is tudja. Tényleg nem tudom, hogy mi van velem. Még csak második napja ismerem, mégis teljesen megbabonáz.