Hajnali fél öt van. Álmatlanul, nyúzottan ácsorgok a hálószobám erkélyén a korlátnak dőlve. Méregzöld, térd alatt érő hálóköntösöm végét fel-felkapja a hűs szellő. Kissé fázom, de most a legkevésbé sem érdekel a dolog. Meredten bámulom a bíbor színben pompázó eget; hajam kócos, szemeim fáradtak. Ilyenkor mindig gyengének érzem magam, esetlennek - mintha percek alatt húsz évet öregednék - olyan érzés fog el. Szörnyen fáj a fejem a lábaim is csak nehezen bírják a súlyomat, kezeimből pedig az összes erő elszállt. Hirtelen halk dorombolást hallok és egy finom selymes érintésre leszek figyelmes a bokám környékén. Lepillantok, és a földről Éjfél zöld szemei fogadnak. Éjfél egy három éves, jól megtermett fekete perzsa cica. Fényes, sötét bundájából gyönyörű élénkzöld szemei csak úgy ragyognak, amikor rám néz. Apró mancsaival, nesztelenül lépked a hideg vörös kövön, mire a bal lábam mellett helyet foglal és néz. Lehajolok, ő pedig gyorsan a karjaimba mászik, fészkelődik még egy kicsit, majd dorombolva kényelembe helyezi magát. A hozzám képest apró, pöttöm állat, kedvesen hozzám dörgöli kicsin kis fejét, majd szemét lehunyva halk szuszogást hallat. Imádom Éjfélt, nagyon hűséges és okos állat. Sok mindenre megtanítottam, ez alatt a három év alatt nagyon megszerettem, és egy barátra leltem benne. Érzem a pici szívét dobogni, ahogy apró mellkasa fel-le mozog. Behunyom a szememet és átadom magam a megnyugtató érzésnek. Mintha csak álmodnék: a friss szellő és a nap még gyenge sugarai simogatják az arcomat. Egy finom kis fekete vattapamacsot szorongatva, aki karjaimba dorombol és édesen pihen. Néhány percig még csukott szemmel ácsorgok, nagyon jó érzés nap, mint nap ezzel kezdeni a reggelt. Ilyen nyugodtan. De persze semmi sem tarthat örökké. Egy közeledő bagoly veszett szárnycsapásai törik meg a csendet.

 

Kinyitom a szememet és hunyorítva próbálom a madarat beazonosítani. Pillanatok alatt előttem terem, sötétbarna szárnyait még egyszer a landolást követően megrebegteti. Sárga csőrében egy összehajtott vörös levelet tart. Hmm.. egy rivalló. Kezembe veszem és megpillantom a leginkább macskakaparáshoz hasonlító, különleges rózsaszín tintával írt nevet: Dolores Jane Umbridge államtitkár. - Minő meglepetés – gondoltam magamba keserű undorral az arcomon.Gyorsan és kíváncsian feltépem a levelet, amiből azon nyomban Dolores fülsüketítő cincogása tör elő.

 

"Kedves Maryse Therone!Mint azt tudhatod a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskolában némi újítást vezettünk be az igazgatóváltást követően. Hasonló intézkedéseket hajtottunk végre a Mágiaügyi Minisztériumban is, ahol Rufus Scrimgeour tragikus halálát követően Pius Thicknesse került megválasztásra a megüresedett miniszteri poszton. A minisztériumnak meggyűlt a baja a félvér varázslókkal és boszorkákkal illetve a Harry Potternek segédkezőkkel és besúgókkal. Ezúton is szeretnélek tájékoztatni afelől, hogy a minisztérium ismét igénybe kívánja venni a szolgálataidat, kiváltképpen én, mint államtitkár és újdonsült miniszterünk, Pius Thicknesse. Mivel régről ismerjük egymást, tisztában vagyok vele, hogy önszántadból nem fogsz a szolgálatainkra lenni, ez esetben az öcsédet Matthew Therone-t kivettük az iskolából és egy ismeretlen helyre vittük, mint afféle zálogot az újdonsült munkádhoz. Remélem, hogy ez kiváltképp ösztönöz majd téged a bonyodalommentes együttműködésre, és a tiszta, pontos munkára. Ma pontban három órakor az államtitkári irodámban várlak megbeszélésre. Szívéjes üdvözletét küldi:Dolores Jane Umbridge a Mágiaügyi Minisztérium államtitkára"

 

Amint végigolvastam a levelet éreztem, hogy térdeim megadják magukat a súlyomnak és esetlenül összerogynak. Szemeimből kövér, forró könnycseppek szántanak végig az arcomon. Érzem, ahogy hirtelen elönt a düh és az aggódás. Mindig is tudtam, hogy a múltam még egyszer nagy veszélybe fog sodorni, de abba sose gondoltam bele, hogy ez az ostor Mattyn fog csattanni. Ez az egész az én hibám. Jobban kellett volna figyelnem és óvnom őt. Mintha tőrt forgatnának a szívemben. Ki kell őt szabadítanom, nem eshet baja! Felpattanok a hideg kőről, majd mérgembe egyenesen a kemény téglafalba vágom a bal öklömet, és Dolores undorító fejét képzelem oda.

 

D/P

 

- Biztosíthatom róla Pius, hogy a leg megfelelőbb embert neveztem ki a feladatra. – sejtelmes, gonosz mosoly villant az arcomra, miközben az íróasztalomon levő rózsaszín dossziékat rendezem ABC rendbe. Ennél jobban még egy főbenjáró átokkal sem tudnák ártani Maryse Therone-nak. Gyűlölöm őt, ősidők óta és mindent meg fogok tenni, hogy kellőképpen szenvedjen. - Rendben van Dolores, rendben van. –bólintott Pius kicsit bizalmatlan tekintettel - Bár még mindig nem értem, ha ennyire biztos a dolgában miért raboltatta el Miss Therone öccsét?

 - Nos Pius. Maryse egy kiváló kéme volt a minisztériumnak. Gyűlölöm őt és ő is engem, de biztosíthatom, hogy a megfelelő eszközökkel nagy hasznukra lesz még. – jelentem ki komolyabb hangnemben és már tombol bennem a vágy, hogy láthassam a dühös, haraggal teli arcát, ahogy beront ide és kérdőre von. Hahh..belegondolni abba, hogy mostantól kedvemre ugráltathatom és kínozhatom Maryse-t eddig ismeretlen elégedettséggel önt el, és a bosszú édes ízét érzem a számban. Most végre visszakapja azt, amit oly sok éve velem tett.

- Egyenlőre bízok magában Dolores, de remélem tudja, hogy ha a választása mégis kudarcba fulladna kivételesen nem én fogom önt felülbírálni. – felelte Pius érzéketlenül, majd szigorú, beesett, csontos arcán egy apró, mosolyszerű rángást vettem észre. Kelletlenül is kimúlt belőlem minden eddigi jó érzés. A Sötét Nagyúr. Kimondani is borzalmas, nemhogy a színe elé kerülni és felelni, ha valami nem a tervei szerint megy végbe. Egy pillanatig Pius szemeibe meredek, majd feleszmélek. Két óra ötvenkilenc perc. Megkerülöm az asztalomat és Pius mellé lépek.

- A vendégünk hamarosan ideér – közöltem csilingelő hangon -, megvárja miniszterúr vagy magam világosítsam fel a teendőiről?

- Attól tartok Dolores hasznosabb, ha megvárom a hölgy érkezését, tekintettel az öccse elfogatására, biztos vagyok benne, hogy nem lesz túlzottan elragadtatva. Illetve nem szívesen hagynám önt egyedül Miss Therone-al. – közölte lekezelően Pius, amire én majd felfortyantam. Engem csak ne próbáljon meg védeni senki Maryse-tól, főleg így, hogy az ász az én kezemben van.

 

M/D

 

Határozott léptekkel csörtetek végig a minisztérium márványpadlóján. Fekete magassarkúm csak úgy koppan, minden lépésnél. Tombol bennem a harag, és el is gondolkozok azon; vajon ha meglátom Dolorest képes leszek-e türtőztetni magam és nem neki rontani? Nehéz kérdés. Most legszívesebben táltos tüzet küldenék rá vagy inferiusokat vagy bánom is én, csak kínok között haljon meg. Sötétkék és fekete színek kavalkádja fogad. A fenébe is itt minden olyan egyforma! Az első szintre érve a Reggeli próféta dolgozói részlegére akadok, a terem végében megpillantok egy hatalmas barna faajtón csüngő aranyozott névtáblát. Néhány méter választ el az ajtótól mindössze. Rápillantok a falon levő, zöld kakukkos órára. Három óra. Nagy levegőt veszek, majd lassan kifújom.

 

Most nem lehetek meggondolatlan. Lendületből feltépem a kilincset és belépek a rózsaszín és fekete helységbe. Minden tele van macskákat ábrázoló, rózsaszín képekkel és ugyanazon színű bútorokkal, terítőkkel. Rózsaszín csipkék és masnik mindenhol. Elkap a hányinger, borzalmas, a hátamon még a nem létező szőr is feláll. Hogy lehet valaki ennyi idősen is ennyire gyerekes?! A pálcámmal intek az ajtó felé, ami rögvest becsukódik. Elsőnek egy magas, vékony, csontos férfit pillantok meg, sötétbarna hosszú hajjal, és az arca nagy részét beborító szakállal. Ha nem tévedek az Pius Thicknesse az új miniszter. Hallottam róla egyet s mást. Lassan végigmérem. Ha az alkatát veszem, nem nézném ki belőle, hogy halálfaló, ahhoz túl gyengének és esetlennek tűnik, de elég csak a szemeibe nézni és egyből látszik az a heveny lenézés és a gyilkolás vágya. Még is furcsa nekem ez az ember, nem tudom meg magyarázni, de furcsa. Közvetlen mellette Dolorest vélem felfedezni. Talpig rózsaszínben –természetesen – rám vigyorog. Komolyan úgy néz ki, mint egy vénasszony, aki kicserélte a sajátját az unokája ruhatárára. Szánalmas. Csak ránézek és akaratlanul is eszembe jut négy borzalmas módszer, amikkel fájdalmas halált hallhatna. Csak azt bánom, hogy nem tettem meg akkor, amikor esélyem lett volna rá.

 

- Dolores, miniszterúr. – biccentek gúnyosan. Szívesen ellátnám a baját mind a kettőnek, de tudom, hogy azzal csak Mattnek ártanék. Őt büntetnék érte, akárhol is van most.

- Pontban három óra Maryse, bíztam benned. – nevetett fel Dolores.Erre nem reagáltam semmit, inkább levegőnek néztem és Pius felé fordultam. Az ajtó előtt álltam meg néhány lépéssel, nem akartam kockáztatni, mert így legalább ha megindulok, még a miniszter vissza tud tartani. Persze csak ha akar.

- Pius miniszter tájékoztatna róla, hogy mi lenne a feladatom?

- A feladata, hogy felkutassa és kihallgassa azon embereket, akik Harry Potter szolgálatában állnak. A szerzett információkat Umbridge államtitkárasszonnyal közölje. – darálta el mondanivalóját Pius.

- Attól tartok vonakodom a feladatom azon részét teljesíteni miszerint – ha jól értelmezem – Dolores a felettesem lenne és neki kell az információkat leadnom.

- És miért gondolja így Ms. Therone?

- Őszintén miniszterúr, aki még hetven évesen is babázik és gondolkodás nélkül cselekszik – pillantok ravasz mosollyal az arcomon Doloresre, akinek eddigre vörösre váltott a ráncos arca -, nem sok jót jósolok afelől, hogy képes lenne egy ilyen komoly ügyet felelősségteljesen kezelni.

- Nos Ms. Therone, Umbridge államtitkár asszony, véleményem szerint a legmegfelelőbb erre a posztra, de tekintettel az ön kérésére, ha bármi probléma adódna természetesen őt is érinteni foglya az ügy, ugyanannyi felelősséggel, mint magát. – közölte nemes egyszerűséggel Pius, majd Umbridgre pillantott. Láttam rajta, hogy nem szívesen maradna. Köztem és Dolores között izzott a levegő, csupán egy hajszál választott el attól, hogy neki rontsak, de nem tettem. Nem tehettem, hiszen nála van Matty.

- Nos, miniszterúr, ha ön biztos a dolgában, akkor jómagam is. – feleltem közömbösen, Doloresre szegezve a tekintetem, majd ismét Piusra. Mélyen a szemébe néztem, mire ő állta a tekintetem. Arca kifejezéstelen maradt, szürkéskék szemeiből képtelenség volt bármit is kiolvasni.

- A továbbiakban államtitkárasszony tájékoztatja a részletekről. – felelte még mindig a szemembe nézve - Most viszont, ha megengedik hölgyeim, miniszteri kötelességemtől fogva még rengeteg teendőm van, ami nem tűr halasztást. – biccentett és nagy léptekkel megindult az ajtó felé – Miss Therone, örülök, hogy megismerhettem – lassított egy perce, amikor mellém ért -, a viszont látásra! – távozását csak a hatalmas tölgyfaajtó csukódás jelezte. A neheze csak most jön, kettesben maradtam Doloresszel, aki látványosan végigmért.

 

- Nos Maryse, tudod vannak személyek, akikre két csinos kis szempár már nem hat. – nézett rám és fejét oldalra billentve, felvette a rá jellemző önelégült mosolyt.

- Hhh.. - fújom ki hangosan a levegőt – tegyük félre az áskálódást és térj a lényegre!

- Ejnye ejnye ejnye, csak ne olyan hevesen. Itt most én vagyok a főnök, kedvesem. – ismét felnevetett és magához intett – A teendődet Pius elmondta, azonban..

- Akkor nincs is értelme tovább maradnom. – jelentettem ki erélyesen és sarkon fordultam. Már majdnem az ajtó elé értem mire Dolores hangja ismét felcsengett.

- Csak ne olyan gyorsan! – kiáltott utánam mire én megtorpantam – Még arról nem is esett szó, hogy kit jelöltem ki társadul. Maryse kedvesem ugye még te sem gondoltad komolyan, hogy hagylak téged egyedül, felügyelet nélkül dolgozni? Hát ennyire galádnak tartasz? – kuncogott magában miközben az íróasztala fölé hajolva egy apró pergamenből, repülőt hajtogatott, persze ez is rózsaszín volt. Gondolom ez neki amolyan védjegynek számit, hogy mindene rózsaszín.

- Ideje megismerkedned a társaddal. – közölte vigyorogva.

- Nekem nem kell társ. Egyedül dolgozom, mindig is egyedül dolgoztam!

- Én nem kételkedek abban, hogy jól végeznéd a feladatod egyedül, de a bizalmadban annál inkább. – mosolygott tovább önelégülten – Bár belegondolva abba, hogy az öcséden keresztül végre sikerült téged sarokba szorítani.. Nos mondanom sem kell, hogy mekkora örömmel könyveltem el, hogy – mint egy bábot – cérnaszálon rángathatlak, innentől fogva. 

- Gondolod Dolores, hogy becsületes dolog valakit a szeretteivel zsarolni? Bár tőled nem vártam jobbat. Ugyanaz az önelégült, szadista vénasszony vagy, mint három éve. – horkantam fel a bosszúvágytól fűtve. – Csak azzal nem vagy tisztában, hogy ha az öcsém szabad lesz…

- Kíváncsi vagy rá, hogy mit szólt mikor elvonszoltuk? – szakított félbe vad kuncogás közepette. - A nevedet kiabálta, torkaszakadtából. Vergődött. Maryse! Maryse! Hol van Maryse? – kiáltotta gúnyos nevetéssel. - Én pedig mondtam neki, hogy Maryse nincs itt kis galambon, nem érdekli, hogy mi van veled, ahogy sose érdekelte. Ő persze elkezdett pityeregni. Egyre csak azt hajtogatta, hogy el fogsz jönni érte és akkor én majd nagyon megkeserülök mindent. – folytatta erősen artikulálva. - Akármennyire is próbálkoztam, nem voltam képes a pálcámat használni, hogy elkábítsam, így egy kővel ütöttem le. Egy igen éles kővel. – nevetett fel ismét, úgy hogy még a könnye is kicsordult, de én ekkor elindultam feléje. Balkezemmel megkaptam a torkát és tejes erőmből a falhoz csaptam. Dolores nagyot nyekkent. Sokkal magasabb voltam nála így a lába nem érte a földet, kezeivel ösztönszerűen a torkához kapott, feje pirosodni majd lilulni kezdett, hörgött, nyála kicsordult megduzzadt vérvörös ajkai között, szemei vérben égtek és könnyeket hullattak.

 

- Jól figyelj arra, amit most mondani fogok – hajoltam közel a bal füléhez, annyira hogy már csak néhány centi választott el tőle, és suttogva folytattam -, ha az öcsémnek innentől fogva egy haja szála is meggörbül, kérlelni fogsz, hogy öljelek meg. –visszahúzódtam majd mélyen a szemébe néztem. – De én nem fogom megadni neked ezt a kegyet. –közöltem vele szárazon majd egy ideig még bámultam a lila fejét, már nem sok kell neki és megfullad. Sugárzott belőlem a düh és a harag, már 2 perc eltelhetett, de én még most sem engedtem el a torkát. Figyeltem, ahogy a fulladás határán van. Nyála bugyborékolva tör elő a szájából, rácsöpögve a kezemre. Még néhány perc és megfullad, de én még sem voltam képes önszántamból elengedni. Elkapott a hév, a szemeim előtt lebegett Matty arca.

 

Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy az ajtó kinyílik, mire odapillantottam két erős kar átfonta a derekamat hátulról és, mint egy rongybabát felemelt, majd hátra vitt. Umbridge térdre rogyott és heves köhögésbe kezdett, levegő után kapkodva, nyála hosszan a padlóra csurgott. Az alak a karjaimat hátra feszítette és a könyökeim hajlatánál összefogta őket; magához szorított, erősen tartott. Nem ellenkeztem, elég volt mára egyszer befenyíteni Dolorest. Egy minisztériumi dolgozó besietett és felsegítette Dolorest, aki közben bosszúsan engem figyelt. Barna szemei immár véresen izzottak, lila fejét könnycsepp és nyál keveréke borította, torkán egy piros csík húzódott.

- Ezt még nagyon meg fogod bánni Maryse Therone! –kiáltotta haragosan némi köhögést követve, majd előre tessékelte a segítőjét és visszafordult. – Mellesleg bemutatom a társadat. Üdvözöld Fenrir Greybacket! – felelte még mindig lila fejjel – Greyback! Világosítsa fel a teendőiről Miss Therone-t és vigyázzon vele. Elég vad teremtés. - Nem-nem Dolores, nem vagyok vad, de garantálom, hogy vad leszek, ha nem tartod magad, ahhoz, amit mondtam! – sziszegtem, testem megfeszült a dühtől, ezt gondolom a nagyfiú is észrevette, mert továbbra sem engedett. - Greyback ezennel életbe lép, amit megbeszéltünk. – fordult a nagyfiú felé - Jó munkát!Az ajtó bezárult én pedig kettesben maradtam a leg hírhedtebb gyilkoló géppel.

 

M/F

 

- Kislány, ezt nem fogod megúszni egykönnyen, remélem tudod. – recsegett Greyback a fülembe, félig nevetve.

- Ha jót akarsz magadnak, ne hívj kislánynak. – fortyantam fel a név hallatán. Engem ne kislányozzon senki se!

- Mert mi lesz? Engem is felkensz a falra, mint az öregasszonyt? – kuncogott a fülembe – Szép Kislány vagy, legyél hát jó, szófogadó is.

- Nem, téged nem kenlek fel a falra, de garantálom, hogy ha még egyszer kislánynak szólítasz..

- Akkor mi lesz? – vágott a szavamba, majd magához préselt és a fülemhez hajolt. Éreztem a meleg leheletét a bőrömön, borzalmas vérszagot árasztott, a szeme sarkából láttam, ahogy végigmér felülről. Hatalmas mellkasát nem érték át az én női vállaim, nagy darab volt, jóval felém tornyosult. Durva szakálla a bőrömet sértette, sötétbarna, csapzott hosszú haja a vállaimra lógott. Úgy éreztem magam a karjaiba, mint egy játékszer.

- A lábam még szabad, könnyen tökön tudlak rúgni. De várj, hát akkor már biztos nem lehetek jó és szófogadó. Na nem baj. –hirtelen felhúzom hátulról a lábamat. Ez az utolsó esélyem, hogy kitépjem magam a szorításából. A magassarkúm csak könnyíti a dolgom hiszem hamarabb éri el a kívánt célt, de nem sikerül a mutatványom, ugyanis lábai hirtelen satuba fogják az enyémet, bár érzem csak egy hangyányit kellett volna gyorsabbnak lennem.

- Ügyes, de nem elég gyors. – mormolta a fülembe majd hirtelen maga felé rántott. Karjaimat a hátra feszítve még mindig szorosan tartotta, és ismét magához préselt immáron az arcát is megláthattam. Mélyen a szemébe néztem, égszínkék szemei az én zöld szemeimbe fúródtak, piszkos arcán egy kaján mosoly húzódott, megmutatja ezzel sárga, eldeformálódott fogait és a vérnyomokat az ajkain. Fekete lábszárig érő kabátot viselt, itt-ott megszaggatva, alatta egy fekete ing volt, félig kigombolva utat engedve a kusza dús mellszőrzetének.

 

- Ha lenyugodott a Kicsi lányka – duruzsolta a fülembe hahotázva -, akkor indulhatunk is. – felelte, majd hirtelen elrugaszkodtunk a földtől. Dehoppanáltunk. Egy poros sötét szobában találtam magam, szakadt bútorokkal és korhadt székekkel, asztalokkal. A szoba közepén egy nagyobb ágy volt, sötétzöld takaróval leterítve. Az ágy mellet, volt egy fekete éjjeliszekrény, azzal szemben pedig két gardróbszekrény magaslott. A tapéta barackvirág színű volt, halvány rózsaszín virágokkal, amiknek a levelei passzoltak az ágyon levő takaró színével. A nyikorgó, vörösesbarna fapadlón egy szintén zöld szőnyeg terült el. Az ágytól jobbra egy nagy üvegajtó volt, mögötte egy kovácsoltvas korlátos erkéllyel. Az ágytól balra pedig egy nagytükör volt a falra erősítve, alatta egy kisebb asztallal és a hozzá tartozó, háttámlás székkel. A Széken Éjfél szunyókált, közvetlen mellette pedig egy nagy bőrönd volt a falnak támasztva. Ezek az én dolgaim. Döbbentem néztem körbe, már amennyire a fejem engedte, ugyanis a „társam” még mindig szorosan tartott.

 

- Most már igazán elengedhetsz. – sóhajtottam, és próbáltam nyugodtságot produkálni, pedig cseppet sem voltam az. Aggódás, düh és a meglepettség érzései kavarogtak bennem. Kérdések sokasága. Mi lehet most Matty-vel? Miért vagyok itt? Mire készül Dolores? Még ezer meg ezer kérdés jutott eszembe. Nem féltem, attól, hogy velem mi lesz, nem. Leginkább attól, hogy Mattel mi van.

- Csak nyugalom Kislány. Elfoglak engedni, ha végre lenyugszol. – szólalt meg Greyback mézes mázos hangon.

- Nyugodt vagyok nem látod?! – csattantam fel és próbáltam kitépni magam a szorításából, persze sikertelenül. Mit érek én vékony, fizikailag gyenge nőként egy erős kifejlett vérfarkas ellen?

- Ohh, de még mennyire, hogy látom. – nevetett fel – Dacos kis jószág vagy, de majd én kezelésbe veszlek. - Minek van itt a cuccom? – kérdeztem fennhangon. - Mert rossz voltál; ez a büntetésed, amiért nekirontottál a vénasszonynak. Mostantól kénytelen leszel nálam lakni. – vigyorgott rám sárga fogaival.

- Na meg a nagy lóf..- majdnem sikerült kimondanom, amire orrával megbökte a homlokomat. A számban éreztem a vérszagú leheletét.

- Ejnye, egy ilyen szép Kislány ne beszéljen csúnyán. Kezdett bennem még jobban felmenni a pumpa. Ismét elöntött a düh és mérgemben egy gyors mozdulattal felkaptam a térdemet és végre sikerült célba találnom. Elengedett és morogva rogyott össze előttem. Én két lépést hátráltam, megkaptam az állát és magam felé fordítottam.

- Na, most elég gyors voltam, Nagyfiú? – kérdeztem elégedetten, gonoszul mosolyogva. Majd végignéztem, ahogy egy ideig még a tökét szorongatja. Nem tudtam megállni, hogy ne kezdjek el kuncogni a szerencsétlenségén. Mondjuk nem is akartam megállni.

- Úgy látom igaza volt a vényasszonynak. – mormolta magában, majd lassan feltápászkodott. Én lágyan elmosolyodtam, közben jobban is körbepillantottam a szobán. Nem volt túl nagy, de kényelmesen el lehetett benne férni. Greyback mögött egy ajtó húzódott, feketére mázolva. Az ajtó melletti falon képek díszelegtek. Az egyiken egy mélykék váza, benne vörös rózsákkal. A másikon egy farkas mordult fel, haragos pillantással. Közelebb léptem, hogy jobban szemügyre vegyem mire a vállamnál fogva hátrarántottak. Hirtelen megpördültem és Fenrirrel néztem farkasszemet.

- Ne akard, hogy én is vad legyek Kicsi lány – mormolta elfojtott, recsegős hangon -, mert abban nem lesz köszöneted. – folytatta, dühös pillantást vetve rám, körmei mélyen a felkaromba fúródtak, élesek voltak és borzalmas érzés volt, a kabát alatt talán még a vérem is kicsit kicsordulhatott, de nem mutattam jelét a fájdalomnak, nem adom meg neki ezt az örömöt. Lassan eleresztett és az ajtó felé indult.

- Ma telihold van. Maradj a házban, ha jót akarsz magadnak. – torpant meg az ajtóban és a válla fölött átnézve folytatta – Ja, és érezd magad otthon, amíg tudod. – horkant fel gúnyosan, majd becsapta maga mögött az ajtót.